Ok

En poursuivant votre navigation sur ce site, vous acceptez l'utilisation de cookies. Ces derniers assurent le bon fonctionnement de nos services. En savoir plus.

18/10/2011

Le Quartier juif de Budapest, où en sommes-nous ? Une Interview d'Anna Perczel (en hongrois)

Une interview publiée par Civil szemle dans son numéro d'automne.


Civilnek lenni egyenlő más szemlélettel rendelkezni?


Mára a Károly körút – Andrássy út – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt terület egy sorsára hagyott, sokszor üres és lehangoló, vajúdó városrésszé vált. A zsidónegyednek nevezett területen évek óta olyan átalakítások folynak, aminek eredményeként történelmileg, kulturálisan és építészetileg értékes épületek tűnnek el. Ami a helyükre épül, ritkán kecsegtet jóval. A régi megőrzéséért és az új minőségéért évek óta küzd az Óvás! Egyesület. Alakulásukról, tevékenységükről, érdek- és értékvédelmi harcaikról Perczel Anna, az egyesület elnöke beszél.

Mi történt 2004-ben, ami létrehozta az egyesületet?

Az történt, hogy már 1990-től egy új terv született erre a részére a városnak Madách sétány néven. Sőt már ezt megelőzően – ha történelmileg hitelesek akarunk lenni –, amikor az Andrássy út megépült, az Erzsébetvárosi Polgári Egylet úgy gondolta, hogy az nem járja, hogy Terézvárosnak van egy csodálatos sugárútja és az ő kerületüknek nincs. Ezért elkezdtek lobbizni, hogy ott is legyen. Ez lett volna a Madách sugárút, amit csak 1937 körül kezdtek el megvalósítani. Akkor épültek meg a Madách-házak és még két modern bérház a Klauzál tér – Dob utca sarkán. A háború kitörése miatt aztán semmi más nem valósult meg belőle. Ezt a tervet viszont 1990-ben felmelegítették, módosítva, nem sugárútként, – nem lett volna értelme, mert sehova nem vezetett, hiszen a Károly körútba torkolt – hanem sétányként. Ugyanúgy Madáchról nevezték el és megépítése ugyanúgy nagyon erős bontással járt volna a Dob utca és a Király utca között. Ezt a létező tervet kevesen ismerték. Amikor én szembesültem vele ’90-ben, és később, amikor a tervet bár módosítva kissé, de újból megerősítették, akkor kezdtem el foglalkozni evvel a városrésszel, a régi pesti zsidónegyeddel. ’96 –’98 között tanulmányt készítettem a Soros Alapítvány támogatásával az értékeiről, ami tulajdonképpen csak 2002-ben került nyilvánosságra, amikor ez a része a városnak az Andrássy út védőövezeteként a világörökség részévé vált. Az volt az abszurdum, hogy éppen ekkor, 2002-től intenzív bontások indultak el a negyedben, amit immár védelem illetett volna. 2004-re elkészült még egy tanulmány a városrész értékeiről és arról, hogy az önkormányzat szabályozási tervei miként fogják tönkretenni a negyedet.

Ezt a tanulmányt már az Óvás! készítette?

Egy team készítette az én vezetésemmel, a főváros megbízásából. Az ÓVÁS! akkor még nem létezett. A tanulmány aztán nagyon nagy vitát váltott ki. Nyilvános viták zajlottak, Városházi beszélgetéseknek hívták. Ez volt az a pillanat, amikor Jávor Istvánnak az a gondolata támadt, hogy valamit csinálni kell, ezt nem szabad hagyni. Tulajdonképpen a legtöbben akkor szembesültek azzal, hogy mi készül itt.

Jávor István lett a szervezet alapítója?

16-an alapítottuk de ő indította el olyan értelemben, hogy összehívott egy társaságot, a barátait, azok barátait és azokat, akik már addig is sok mindent próbáltak tenni ez ellen a terv ellen. Itt én István kérésére ismét előadtam azt, amit a városházán, vetítettem is, és akkor határoztuk el, hogy valamit közösen kellene tenni. Konrád György azt javasolta alakítsunk gittegyletet. Ez lett az ÓVÁS!

Tehát az ügy, amiért létrejöttek, a zsidónegyed volt? Azt olvastam az alapító okiratban, hogy általában Budapest épített környezetéért, építészeti értékeiért és különösen a zsidónegyedért alakultak.

Pontosan, igen.

Ma ez a városrész Budapest leginkább veszélyeztetett területe?

Egyrészt azért foglalkoztunk a városnak ezzel a részével, mert ismertük házról-házra. Főleg azonban azért, mert Budapest védett negyedeiben – a világörökségi területeken és a világörökségi védőzónák területén – sehol ilyen mértékű bontás nem indult el, mint itt. Van még egy területe a városnak, ahol nagyon erős bontások voltak és zajlanak ma is, ez Józsefvárosnak a körúton kívüli része, de ott 2004-re, amikor mi alakultunk, már nagyon előrehaladott volt minden, emllett ez a része a városnak nem védett. A zsidónegyed esetében viszont abszurd módon a védettség ellenére komoly bontási folyamat indult el, ugyanis olyan szabályozási terv volt érvényben a kerületben, ami ezt lehetővé tette. Nemcsak bontottak, hanem olyan épületeket kezdtek el építeni, ami teljesen szétzilálta a negyedet.

Hogyan volt lehetséges ez, hogy miközben világörökségi védelmet kapott a városrész, aközben azt semmibe vevő folyamatok indultak?

A szabályozási terv már a védettség előtt létezett és azután sem változtatták meg. Noha a nemzetközi egyezmény szerint védeniük kellett volna a városrészt, a magyar vonatkozó törvények a világörökségi védettséget nem tartalmazták, ezért hiába érveltünk azzal, hogy ezt nem lehet egy védett negyeddel csinálni, például a nemzetközi egyezmények miatt sem, az volt rá a válasz, hogy törvényileg lehet.

Ez az önkormányzat kompetenciájába tartozott vagy a főváros felségterülete volt?

Sajnos Budapest nem egy, hanem 23 város, és a kerületek joga, hogy szabályozási terveket készítsenek. A fővárosnak véleményezési joga van, ha védett területről van szó, de hát itt nagyon abszurd viszonyok vannak. Például 2008-ban a kerület új szabályozási tervet készített, de lényegében a régi szemlélettel. Egyetlen különbség az előzőhöz képest az volt, hogy több műemlék épület került felsorolásra benne. A tervet a főpolgármesternek is jóvá kellett volna hagyni, de Demszky Gábor nem értett vele egyet. Ennek ellenére a kerület törvénysértő módon elfogadta azt, sőt maga a terv is tele van törvénysértő részekkel. Tehát jogilag is problémás volt a szabályozás, és nemcsak arról volt szó, hogy egyes emberek érzelmi vagy esztétikai alapon kifogást találnak benne. Az egyesület, látva, hogy komoly jogi szabálytalanságok vannak a terv készítése és elfogadása körül, 2008-ban a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosához fordult. Az ombudsman jelentése egy év múlva, 2009-ben készült el és igazolta a feltételezésünket, hogy itt több ponton is jogsértés történt. Azóta is ez a szabályozás van érvényben, senki nem állította le. Szerintünk elsősorban a kerület és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a felelős ezért.

Mit tudott tenni az egyesület a szabályozás ellen?

Sokféle módon próbálkoztunk. Már a korábbi szabályozást is szerettük volna megváltoztatni. Ez nem történt meg, de sikerült elérnünk, hogy 2007-ben UNESCO-szakértő jöjjön Budapestre és fogalmazzon meg véleményt arról, ami itt történik. Az UNESCO Világörökség Bizottsága ezután, figyelmeztette Magyarországot, hogy ez így nem folytatható, de a 2008-as szabályozás semmit nem vett ebből figyelembe. Az új terv elkészítése is nagyon nehezen indult el. Az újraszabályozást nemcsak az Óvás! szerette volna. Egy civil szervezet önmagában nem sokat tud elérni, másokra is szükség van. A fővárosnak, aki szintén az újraszabályozás mellett volt, kétévi vita után sikerült elérnie a VII. kerületnél, hogy új terv készüljön, de a 2008-as terv nem tartalmazta sem az UNESCO elvárásait, sem az ú.n.
„Megőrzési követelményeket”, amit a világörökségi területre vonatkozó kezelési terv ír elő (a kezelési terv a főváros és az örökségvédelmi hivatal jóváhagyásával elkészült 2005-re, de nem érvényesítették).

Miközben a kerületi önkormányzat sajátos gazdasági érdekek mentén készítette el a szabályozási tervet, illetve a koncepcióját a városrész fejlesztéséről, az Óvás! Egyesület egy egészen más koncepció mentén képzelte el a terület rehabilitálását...

A sajátost idézőjelbe kell tenni. A kerület elképzelései egyértelműen nagyon nagy korrupción alapultak. Tehát azért nem volt érdekük rehabilitációban gondolkodni, mert ott ez a típusú korrupció nem működött volna. Ők csak abban voltak érdekeltek, és semmi más nem történt éveken keresztül, hogy eladtak ingatlanokat pályáztatás nélkül befektetőknek úgy, hogy az önkormányzatnak a legtöbb esetben pénze sem maradt belőle. Az egész arra alapult, hogy három éven belül kiköltöztetik a lakókat, ezután az ingatlan a befektető tulajdonába kerül. Ha nem műemlék, akkor bonthatja, ha műemlék, akkor annyit változtathat rajta, amennyit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) enged. Márpedig a hivatal nagyon sok változtatást engedett, sokszor csak a homlokzat maradt, vagy megmaradt a ház, de 2-3 emelet is épülhetett rá. Nagyon durva beavatkozások történtek még a műemlékek esetében is. Tehát ez volt a stratégia, és minden próbálkozásunk ellenére feltehetően a korrupció miatt volt olyan kimozdíthatatlan a helyzet.

Egyéb gazdasági szereplőket, akik érdekeltek lehettek volna az ügyben, nem tudtak bevonni? Nem próbálkoztak ezzel?

Próbálkoztunk. Volt egy holland civil társaság Amsterdamból, a Stadherstel, akik hasonlóan indultak, mint mi, néhány évig hadakoztak azért, hogy romos, de értékes épületeket ne bontsanak el Amsterdamban (ezek elsősorban az elhurcolt zsidók elhagyott pusztuló házai voltak), és miután nem sikerült elérni, pénzt adtak össze, megvettek egy-egy romos épületet, rendbe hozták, bérbe adták vagy eladták, a pénzt pedig visszaforgatták. Nagyon sikeres vállalkozás lett ebből, amibe beszállt később a város és az állam is, sőt divattá is vált. Egy idő után Amsterdamban már nem voltak romos lakóépületek, ezért jöttek Budapestre, hogy hasonlóan itt is megvegyenek egy-egy épületet és elindítsák a felújítási folyamatokat, de az akkori polgármester, aki most előzetes letartóztatásban van, nem volt hajlandó szóba állni velük. Több ilyen kezdeményezés is volt akkor: a Szimpla – a Dob utca 19-ben volt az első Szimpla kert – megvette volna azt az épületet és rendbe hozta volna, de velük sem álltak szóba. Senkivel, aki az épületek rendbe hozásába fogott volna és valamilyen új vagy régi funkció mentén használta volna azt. Egy régi épület rendbe hozásával ugyanis nem lehet annyi pénzt tenni valaki zsebébe, mint egy egyemeletes épület helyébe egy hét emeletes építésével.

Tehát tulajdonképpen nem eltérő koncepciók ütköztek, hanem korrupciós érdekek a civil elköteleződéssel?

Mi így látjuk, igen.

A holland modellel nem próbálkoztak?

Ez a mi esetünkben képtelenség lett volna. Köztünk nincsenek olyan emberek, akiknek vagyonuk van, de már említettem, itt épületek megvételéről nem beavatottaknak szó sem lehetett.

Volt a civilek közt összefogás a zsidónegyed ügyében?

Igen, volt civil összefogás, nagyon sokan támogattak/támogatnak is minket, és ami még érdekes, hogy a mi indulásunk óta sok civil szervezet alakult a VI. és a VII. kerületben különböző ügyekben, de ugyanazzal a szemlélettel. Ilyen a Nagydiófa utcaiak egyesülete (NE!), akik egyetlen épület, a Nagydiófa utca 8. lebontásának megakadályozásáért alakultak, és akikkel állandóan együttműködünk a legkülönbözőbb dolgokban. A szabályozási tervvel kapcsolatban együtt fordultunk például az alkotmánybírósághoz, amihez a Védegylet és a Szindikátus Egyesület is csatlakozott. A beadványunk azóta is ott van, nem tudjuk, mikor fog a testület elé kerülni, a döntéshozatal az AB-nél sokszor évekbe telik. A Nagymező utcában a platánfák kivágása miatt alakult egy helyi társaság, a Hunyadi téren a piac bezárása miatt. Ezek a civil kezdeményezések mind összefüggenek, mert olyan dolgokért lépnek fel, amik egy városban nagyon fontosak, és együtt alkotják azt a különleges helyet, ami miatt – főleg ha javulna a környezet állapota és csökkenne autós forgalom– érdemes ott lakni és érdemes oda menni.

Mennyire sikerült a helyi lakosságot bevonni, egyáltalán aktivizálni, tömegeket megmozgatni?

Azt nem mondhatnám, hogy tömegeket mozgattunk meg, de nagyon sok támogatónk van. Az Óvás! olyan emberekből áll, akik sok mindenhez értenek, de nem a tömegmozgatáshoz. Mi elsősorban azért alakultunk, hogy bemutassuk, milyen fontos értékek vannak ebben a városrészben együtt és egyedileg is és hogy annak eltűnése milyen visszahozhatatlan veszteség lenne. Építész, művészettörténész, szociológus, író, fotós, filmes, tanár alkotja elsősorban az egyesületet, azon belül nincsenek olyanok, akik az aktivizáláshoz értenének. Mi tulajdonképpen – bár tüntetéseink is voltak – városnéző sétákat tartottunk, fotóztunk, filmeket és tájékoztató anyagokat, újságcikkeket készítettünk, konferenciákat rendeztünk, nemzetközit is, arról, hogy hogyan csinálják ezt máshol. Arról, hogy hogyan történhetett az, hogy Európában mindenhol helyrehozták a zsidónegyedeket, akár Nyugat-, akár Kelet-Európára gondolunk, még a romokból is helyreállították őket, ott is, ahol zsidók már nem is élnek, nálunk pedig, ahol Budapest zsidó lakosságának nagy része a háború végén életben maradt, emellett egyre erősödő zsidó közösségek vannak, létezik zsidó kulturális-és vallási élet, rombolják a zsidónegyedet.

Van erre magyarázat a korrupción kívül?

Volt szó arról, hogy koncepciók szembenállásáról beszélünk-e vagy korrupcióról. Azt hiszem, mind a kettőről. Most kezdjük érezni azt, hogy az építészek, és egyáltalán az emberek, kezdenek fellázadni olyan dolgok ellen, ami ellen 2000-ben vagy 2004-ben még nem lázadtak fel. A bontások ellen, a történelmi városrészek átalakítása ellen újabban nagyon sokan tiltakoznak. Nemcsak ebben a negyedben, hanem Budán és a Belvárosban is. Például a Bécsi utca kapcsán még az építészek és hivatalos építész-szervezetek is megszólaltak, ami eddig soha nem történt meg. Látok egy szemléletváltozást a mi indulásunk óta.

Ehhez köze lehet a szervezet működésének is...

Nem tudom, talán egy kicsi közünk van hozzá, de nyilván egy idő után érezni lehet azt, hogy mit hoz az értelmetlen rombolás és mit jelent, amikor egy régi épületet, utcát, városrészt felújítanak. Nagyon nagy a különbség. Nem azért, mintha nem lehetne jó új dolgokat csinálni. Mi egyáltalán nem vagyunk az ellen, hogy modern épületek épüljenek egy történelmi városrészben (ha van rá hely), de annak jónak kell lenni, nemcsak építészetileg, hanem funkcionálisan is, és illeszkednie kell abba a városrészbe, ahol állni fog. Tulajdonképpen mi történt a zsidónegyedben? Olyan épületeket építettek, amik lakótelep illetve pláza jellegűek. Még a Gozsdu-udvar esetében is, amit nem sikerült annyira elrontani, mint az új épületeket, mert a régi burok itt megmaradt, de azon belül, amit lehetett, elrontottak. Eredetileg 39 nagy lakás volt benne, műemlék, ezek után 120 kislakást alakítottak ki benne. Kicsi üzletek, műhelyek jellemezték – ez hozzátartozott az udvar karakteréhez – ezek után most nagy üzlethelyiségeket képeztek, amit ki sem tudtak/tudnak adni. A lakásokat sem tudták mind eladni, vagy ha eladták, nem laknak benne. Kísértetház lett a Gozsdu-udvarból. Még gazdaságilag sem jól gondolkoztak. Az lett volna a helyénvaló, ha úgy marad az épület, ahogy eredetileg készült, nem azért, mert mindent úgy kell megőrizni, ahogy volt. Előfordul, hogy a történelmi épületeknek megváltozik a funkciója, ez nem feltétlenül baj, de ebben az esetben rosszul gondolták végig és így elrontották az egészet. A negyed különös módon leértékelődik azokon a területeken, ahol új épületeket építettek, ahol viszont a régi házak megmaradtak, még akkor is, ha esetleg nincsenek felújítva, ott indult be a földszintek élete, ami rokonszenvessé és izgalmassá teszi a negyedet.

Ha ma végigmegy valaki a zsidónegyed utcáin, nagyon sok helyen a lepusztultság, deprimáltság érzése uralkodik el az emberen, sok az üres épület és lakás. Rehabilitációval, építészeti beavatkozásokkal, mesterségesen föl lehetne pezsdíteni ezt a városrészt?

Városépítészeti eszközökkel sokat lehet tenni. Ami nagyon fontos, az a zöld. Meg lehet nézni, hogy ahol parkra néz a ház vagy belső kertre, hogyan értékelődnek fel a lakások. Nagyon sokat lehet tenni a gépkocsi forgalomszabályozásával is. Nem az autók teljes kitiltásával, mert az szerintünk egy halott várost hoz létre, hanem azzal, hogy mérsékelik az autók jelenlétét. Ezt nem lehet például avval elérni, hogy egyre több mélygarázst építenek. Amit viszont az emberek tesznek hozzá, azt nem lehet építészettel kiváltani. Volt szó már a funkcióváltásról. Ebben a városrészben nem volt baj a funkcióval, itt a lakó- és kereskedelmi funkció és emellett a zsidó kulturális és vallási élet mindig működött. Attól élő a város, ha laknak benne. Az is nagyon jó, ha vannak munkahelyek, van kereskedelem, Mindezt azonban elsősorban az ott lakókra kell építeni, akár a régiekre, akár újakra. Az nem megy, hogy a régi házakból kiköltöztetik a lakókat, a helyükre építettekben pedig nem laknak. Ahhoz nem kellett például városépítészeti beavatkozás, hogy a fiatalok felfedezzék a negyedet. Bár ez részben a kiürített házaknak volt az eredménye, illetve annak, hogy elértük, hogy ne bontsák le őket. Volt hova jönni, és mert már üresek voltak, emellett hangulatosak is, a fiatalok elkezdték másképp használni. Sokféle útja van a városmegújításnak. Vannak irányított részei és vannak spontán folyamatok.

Beépítetlen telkek is vannak a városrészben, ahova nemcsak házakat lehetne építeni, hanem más megoldásokban is gondolkozni. Nem vonzó ez a terület a fiatal, kreatív építészeknek?

Ez egy nagyon összetett dolog. Mi több üres telek esetében zsebpark kialakítását javasoljuk. Nagyon sokan érdeklődnek a terület iránt tervezés tekintetében. Az ÓVÁS! Egyesület pár évvel ezelőtt az Oktogon folyóirattal közösen meghirdetett egy civil pályázatot a Király utca 40-re, ami egy szimbolikus épület számunkra, nagyon sokat küzdöttünk érte, sok civil szervezet is támogatott minket, hogy ne bontsák le. Sikerült megakadályozni a bontást, sajnos az épület „félbontott” állapotban van azóta is. A kiírásra annak ellenére, hogy nagyon kevés pénz volt rá, érkezett két olyan terv, ami nagyon tetszett nekünk. De azt tudni kell, hogy ezek a telkek és épületek mind el lettek adva, ráadásul sötét módszerekkel. Alig maradt az önkormányzat kezében valami.

Ezeket a terveket nem lehetett fölajánlani az önkormányzatnak modellként?

Az akkori önkormányzatot egy csöppet sem érdekelte, a mostanival lehet talán beszélni róla. A régi önkormányzattal egyáltalán nem lehetett ilyenről beszélni, nem is akarta meghallgatni. Nemcsak ebben az ügyben. Sorolhatnám, mi mindenben nem. De az nem mondható, hogy a fiatalokat, ezen belül a fiatal építészeket nem érdekli ez a városrész. 2005-ben Magyarország, illetve Budapest a zsidónegyed területét ajánlotta fel az EUROPAN elnevezésű, fiatal építészeknek szóló nemzetközi pályázathoz. Ez arról szól, hogy a résztvevő országok kétévente egy vagy több kijelölt területet ajánlanak fel tervezésre, a pályázatokat nemzetközi zsűri bírálja el. A budapesti zsidónegyed területét nagyon sokan, 25-en választották a fiatal építészek közül. A pályázatot végül két berlini építészlány terve nyerte meg. De mást is mondhatok. Évek óta ide jár Osakából egy professzor az egyetem urbanisztika tanszékéről a diákjaival. Van úgy, hogy évente többször is jönnek, beleszerettek a zsidónegyedbe, feltáró-kutató munkát végeznek itt. Minket kerestek meg először, hogy segítsünk ebben nekik, azután az Ybl Miklós egyetemmel is felvették a kapcsolatot. Ősszel kiállítást is rendeznek az eredményeikből. Pár évvel ezelőtt a karlsruhei egyetem urbanisztika szakos hallgatóinak a diplomamunkáját itt jelölték ki. 9 diplomamunka készült a zsidónegyed területére. A budapesti egyetemen is rendkívül sokszor ezt a városrészt kapják feladatul az építészhallgatók féléves tervekre vagy diplomamunkákra. Nekik is segítséget adunk és sétákat vezetünk nemcsak építész, hanem szociológus hallgatóknak is. Nagy az érdeklődés, hiszen izgalmas negyed és igen sokan közülük az estéiket itt töltik.

Zsidónegyedről beszélünk, de ha a mai lakosságot nézzük, nem lenne pontosabb egykori zsidónegyedet mondani? Egyáltalán föl lehet mérni, hogy kik laknak ma itt?

Vannak felmérések, Ladányi János szociológus, az Óvás! egyik alapító tagja készített ilyen felmérést 1999-ben, az eredmény neki is meglepetést okozott: újabban nem csökken, hanem nő a zsidó lakók száma, nagyon sokan költöznek ide például zsidó fiatalok. És noha korábban történelmi okok miatt lényegesen csökkent a zsidók számaránya, a negyed soha nem vesztette el zsidó jellegét. Itt van a három nagy zsinagóga és a Vasvári Pál utcában egy kisebb. Tudni kell, hogy a vallásos zsidók a zsinagógák közelében szeretnek lakni, mert gyalog kell megközelíteniük azt az imák idején. Itt van a Zsidó Múzeum és a Zsidó Levéltár, a Goldmark terem és a Mazsihisz székháza is. Tehát komoly vallási közösségi élet és amellett erős zsidó kulturális élet zajlik. Olyan fiatal zsidó közösségek, mint a Marom, a MASZORTI vagy a Gólem színház is mind itt talált helyet magának. Ezen kívül rendkívül sok alternatív dolog indult be, kulturálisan, kereskedelmileg, kézművesség szempontjából is. Jávor István készített ezekről az alternatív helyekről és erről a megújuló életről egy dokumentumfilmet „Negyedem, negyeded…”címmel. Eredetileg a zsidónegyedről szóló 2009-ben, a Centrális Galériában kiállított alternatív tervünkhöz kapcsolódott volna a film, de végül később önállóan, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában mutattuk be.

Én hiányoltam, hogy a filmet vagy legalább részleteket belőle nem lehet megnézni a honlapon.

Igen, a honlapunknak nemcsak ez az egyetlen hiányossága, képeket sem tudunk feltenni technikai okok miatt. Ebben nem vagyunk elég erősek, de próbálunk változtatni rajta.

Említette, hogy nem mozgalmárok alkotják az egyesületet, hanem inkább intellektuális jellege van a szervezetnek. Sikerült ennek ellenére felhívni az ügyre a helyiek és nemcsak, hanem általában a budapesti zsidó lakosság figyelmét? Mennyire fontos ma nekik ez a kérdés, mennyire álltak az ügy mellé?

Ezt az emberektől kéne megkérdezni. Én úgy érzem, hogy nagyon sokan mellénk álltak, de nemcsak zsidók. Ez nem zsidó-kérdés. Lehet, hogy sokan érzékenyebben reagálnak rá, akik itt éltek, vagy a szüleik, nagyszüleik éltek itt. Biztos, hogy van ennek ilyen vonzata is, de ez a negyed nemcsak a zsidóknak fontos, ez például Budapest három legrégebben kialakult negyedének egyike. Nekem 2007-ben jelent meg a zsidónegyedről szóló könyvem, a Védtelen örökség, és azóta rengetegen kerestek meg ezzel kapcsolatban, zsidók és nem zsidók egyaránt Az, hogy egy városban egy érdekes és értékes történelmi negyed van, az mindenkinek fontos. Annak ellenére, hogy mi nem vagyunk tömegszervezők, sokan támogatnak, sokan jönnek el a rendezvényeinkre, vitáinkra, sétáinkra és nagyon sokan keresnek meg akár az V. kerületből vagy budai kerületekből személyes kérésekkel, hogy az ő házukkal, problémájukkal kapcsolatban miben tudnánk segíteni. Ahol tudunk, segítünk.

Ez milyen segítséget jelent, esetenként anyagit is?

A mi szervezetünknek nincs állandó pénze. Nincs titkárságunk, nincs telefonunk, irodánk, nem tartunk fenn semmit. Mindent a saját terhünkre csinálunk, de mégis van pénzünk úgy, hogy pályázunk. A legutóbbit azért is említeném meg, mert ezzel kezdődik el az a történet, ami a beszélgetésben többször előkerült, a közönséggel való kapcsolat kialakítása. Pályáztunk a Norvég Civil Alaphoz egy úgynevezett Óvás!-sátor elkészítésére, mert azt tapasztaltuk, ha néha megjelentünk egy-egy rendezvényen, például a Múzeumok Majálisán, hogy nagyon sokan érdeklődnek a dolgaink iránt. Ez inspirált bennünket arra, hogy benyújtsuk a pályázatot. Meg is nyertük, tavaly év végére készült el a sátor, most tavasz óta már többször fel is állítottuk. Bécsben is voltunk vele, oda is meghívtak, az ottani VII. kerületbe, sőt most ősszel ismét megyünk oda. A sátorban vetíteni tudunk, képeket állítunk ki, szórólapokat osztunk arról, hogy kik vagyunk, miért alakultunk, mi a tevékenységünk. Ismertetjük azt az anyagot is, amit az UNESCO-nak készítettünk ebben az évben arról, hogy az utóbbi három évben mi történt a zsidónegyedben. Ezen kívül két könyvet is, az egyik, amit már említettem, a Védtelen örökség, ami konkrétan a zsidónegyedről szól. Több mint száz házról van benne szó nagyon részletesen. A másik könyvet Kemény Mária, az Óvás! egyik alapító tagja szerkesztette és a Kismező, Nagymező, Broadway címet kapta. A mai Teréz- és Erzsébetváros egy szeletét mutatja be társadalomtörténeti tanulmányok segítségével. Többen írták, szociológiai felmérések is vannak benne, interjúk, adatok is, amiket például az 1941-es népszámláláskor a Klauzál tér egyes házairól rögzítettek. Nagyon érdekes dolgok jöttek ki ebből a negyedre vonatkozóan. Itt is felmerült, a zsidónegyed – nem zsidónegyed kérdés. Valóban nem hívták annak, de amikor valaki azt mondta, hogy Dohány vagy Rumbach, akkor mindenki tudta, miről van szó. A statisztikai adatok szerint Erzsébetváros egészében 35%-ban éltek zsidók, de a zsinagógák környékén ennél jóval erősebb volt a jelenlétük, ott 70-80-90%-ban zsidók lakták a házak többségét. Én tíz évig foglalkoztam a zsidónegyed házaival. Az derült ki a kutatásaimból, hogy a nagy zsinagógák környékén minden második-harmadik házban imaház volt és ugyanilyen gyakorisággal kóser mészárszékek vagy kóser pékségek, igen gyakran zsidó nyomdák, egyletek, szociális szervezetek. Tehát nagyon erős zsidó jelenlét kellett ahhoz, hogy ennyire sok mindenre és ilyen sűrűn legyen szükség. Az 1941-es adatok a Klauzál tér házaira vonatkozóan házanként és lakásonként mutatják meg, hogy kik és hányan éltek ott foglalkozás és vallás szerint. A statisztika alapján még ott is erős volt a zsidó családok aránya, kb. 50-60%. Mi most szeretnénk folytatni ezt a kutatást. Hogyha ma a kulturális és vallási élet így sűrűsödik egy helyen, akkor én nem tudom másként nevezni, mint zsidónegyednek. De már nem szoktam azokkal vitatkozni, akik úgy gondolják, hogy nem az. Mindenki gondoljon azt, amit akar, az viszont biztos, hogy az UNESCO régi pesti zsidónegyedként tartja számon. Igaz, hogy csak a Klauzál térig, tehát a három nagy zsinagógát határolták be és kimaradt az Akácfa utca, ahol például a gettó határa volt.

Visszatérve az egyesület működésére, a hét év alatt nagyon sokat harcoltak a kerületekkel, a döntéshozókkal. Mi az, amit eredménynek tekintenek és milyen kudarcaik voltak?

Ha valaki eljön velünk egy sétára – egyébként most meghívtuk a VII. kerület új polgármesterét is, mert egészen más a valóságban látni, hogy mi van, mint papíron –, meg tudjuk mutatni azokat a házakat, amik most nem lennének, ha mi nem vagyunk.

Említene néhányat ezek közül?

Sorba mondhatom: például Dob 19, Dob 21, Dob 29, Kazinczy 34. Ezt a két utóbbi házat most rendbe hozták, és lehet látni, hogy bizony érdemes volt. A Kazinczy utca 47-et szintén rendbe hozták, (azonnal a fiatalok kultikus helyévé vált), mellette van a Kazinczy 49, amit viszont nem, és lehet látni, hogy milyen különbség van a két épület között, pedig korábban mind a kettő ugyanolyan rossz állapotban volt. Ennél a két háznál sikerült megakadályozni a Madách sétány további folytatását. Említhetem még a Király utca 40-et, bár az felemás helyzetben van, de mégis ott áll még. A Síp utca 8-10-et is ide sorolhatom, noha annak ellenére, hogy 2005-ben műemlék lett, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2006-ban megengedte a belső szárnyaik rombolását. A háznak csak a homlokzata maradt meg, de legalább az megmaradt. Még sorolhatnám a sort a házakról, amik megmaradtak. Ez az egyik sikerünk. A másik az, hogy megismerték, elkezdtek foglalkozni a negyeddel. A világban is ismertté vált. Nem tudom elmondani, hogy hány riporter, hány filmes jött már a zsidónegyedbe, hányan fotózzák magyarok és nem magyarok. Említettem, hogy Osakából is idejárnak, Karlsruhéból is. Nagyon sok csoport van, most is ötven francia jön megnézni a negyedet. Nagyon sok előadásra hívnak. Ezek mind eredmények. Kudarc viszont, hogy sok épületet nem sikerült megmentenünk és a kerületi szabályozási tervet nem sikerült megváltoztatni. Iszonyú fájdalmas látni, hogy mi az, ami nem sikerült, mert tudjuk, hogy milyen jó lett volna, ha sikerül. A Dob 27-et például nem sikerült megmentenünk. Meg lehet nézni, hogy mi áll a helyén. De az a nem kevés épület, ami megmaradt, és ami közül most éppen hármat rendbe hoztak, nagyon nagy öröm. Most lehet látni, hogy egy felújított épület milyen gyönyörű és hogy milyen jól lehet használni. Ez az út valóban föl fogja értékelni a negyedet.

Alapítottak közben egy dózer-díjat. Átadták valakinek?

Hunvald Györgynek szerettük volna átadni, de hiába próbálkoztunk, nem sikerült.

Hogyha egy elismerő díjat is alapítanának, azt kinek adnák át? Van olyan egyesület, cég vagy személy, aki érdemes lenne rá?

Jó ötlet, lehet, hogy lesz ilyen, majd gondolkodunk rajta.

A kudarcokon kívül hiányol valamit a szervezet tevékenységéből?

Rengeteg mindent. Nem tudom, hogy ki hogyan ismeri a civil szervezeteket, mi egy nagyon kicsi szervezet vagyunk, annyira civilek, hogy emellett mindenkinek van foglalkozása, elfoglaltsága. Az egyesület munkája, tevékenysége állandóan hullámzik. Olykor nagyon jók vagyunk, nagyon intenzíven dolgozunk, olykor meg leül a dolog, mert senki nem ér rá ezzel foglalkozni. Most a Szigetre készülünk, tehát éppen egy felmenő hullámban vagyunk. Említettem az Óvás!-sátrat, ezzel leszünk kint három napig a civil részen. Erre nagyon készülünk. De ebben nem csak az a lényeg, hogy sok mindent bemutatunk, hanem az, hogy rengetegen jönnek be a sátorba, és iratkoznak fel egy tájékoztató vagy támogató listára. Tehát amit korábban hiányolt, és amiről én is azt mondtam, hogy mi ebben nem vagyunk jók, most megindult egy nyitás azok felé, akik korábban nem ismerték ezeket a problémákat. Tényleg sokan iratkoznak föl, csak ezt majd nekünk jól kell kezelnünk és valóban tájékoztatnunk kell őket, ha valamit csinálunk.
Ezen kívül újabban végigfotóztuk a gettófalakat, abból szeretnénk kiállítást rendezni ősszel vagy télen. Ugyanis az történt, hogy a Király 15-ben a régi gettófalat a lakók meg akarták menteni, de Hunvald György polgármester és a KÖH VII. kerületért felelős munkatársa azt állította, hogy a kőfal értéktelen és megengedték az Autóker Holdingnak hogy lebontsa. Ebből aztán nemzetközi botrány lett. Az UNESCO szinte súlyosabb dolognak tekintette az emlékfal bontását, vagyis az emlékezés lehetőségének sérelmét, mint egy-egy épület lebontását. Nem értették, hogy abban az országban, ahol Wallenberg embereket mentett, ahol olyan emberek élnek, mint Kertész Imre, Konrád György, ilyesmi megtörténhet. Ezért vissza kellett építeni a falat, amire mi emléktáblát helyeztünk el, és azóta ez olyan emlékező pont lett a negyedben, ahova elviszik az embereket, amikor városnéző séták vannak, bárki is szervezi azt.

Itthon elsősorban a jogi megoldásokat keresték: bírósághoz fordultak, alkotmánybírósághoz, önkormányzattal tárgyaltak. Az UNESCO-hoz fordulás úgy tűnik nekem, mint egy kudarcok utáni elkeseredett lépés, segélykérés kívülről. Eredményes volt?

Ez is csak részben. 2005-ben írtuk az első levelünket, 2006-ban a másodikat, és anyagokat is küldtünk mellé. 2007-re sikerült elérnünk, hogy UNESCO-szakértő jött Magyarországra. Nem egyedül értük el, időközben megkeresett minket egy francia civil társaság, a Mardis Hongrois de Paris, magyarul a Párizsi Magyar Keddek. Ez egy olyan társaság, akiknek tagjai magyar származásúak, de Franciaországban élnek, és kéthetente kedden találkoznak Párizsban, egy kávéházban. Működtetnek egy honlapot is, ide kulturális híreket tesznek fel arról, hogy mi történik Párizsban magyar vonatkozásban. Elkezdtek érdeklődni a zsidónegyed iránt, mi küldtünk nekik anyagokat, ezeket mind föltették a Sauvez Budapest – Mentsük meg Budapestet – honlapjukra. Itt nemcsak a zsidónegyeddel kapcsolatosan vannak hírek, olvasni lehet más, például a Bécsi utcai eseményekről is. Amikor megtudták 2007-ben, hogy az UNESCO-hoz fordultunk, írtak ők is a szervezetnek egy levelet. Ezt aláírásgyűjtéssel kombinálták, a francia közélet neves alakjai írták alá, például építészek, az állami építészek szervezetének az elnöke, a Radio France egyik igazgatója, aki a kulturális örökségvédelemért felel, két kerületi polgármester, de magyarok is, például Fejtő Ferenc, aki akkor még élt vagy Méray Tibor. Ezeknek a hatására küldtek szakértőt. Tehát ketten kellettünk hozzá. Ezután Magyarországot komolyan elmarasztalták, de a dolgok ennek hatására sem változtak igazán meg. Hogy csak egy példát említsek, a kerületi szabályozási terv szerint a belvárosban, így a zsidónegyedben is, a szintterületi mutató, ami azt jelenti, hogy egy telekre mennyit lehet maximum építeni, 5,5 – 6 között mozog. Ugyanez az érték Párizs történelmi városrészében 3,5 volt, egy éve csökkentették 3-ra. Tehát fele annyit lehet építeni ott, mint Budapesten, és közben Párizsban a lakásárak meg telekárak tízszer nagyobbak. Abszurdum az a szabályozás, ami Budapest belső területére, így zsidónegyedére is érvényes. Ebből fakadt a Bécsi utcai történet is.

Az UNESCO megállapításai elsősorban a kormányt kötelezik. A kormány tett lépéseket?

Tett bizonyos lépéseket, de nagyon lassan és csak mostanában, emellett csak évekkel későbbi hatással. Ezért írtuk meg ebben az évben az új levelünket az UNESCO-nak az elmúlt évekről és a várható jövőről. Idén ugyan elfogadták a világörökségi törvényt, ami 2012-ben lép életbe. Ennek értelmében kezelő szervezeteket állítanak föl. Ezeknek lesz a feladata a kezelési terv elkészítése, ami alapján majd az önkormányzatoknak el kell készíteni a szabályozási tervüket. Amikor ez utóbbit is elfogadják, akkor lesz úgymond rend a világörökségi területeken, a zsidónegyedben és a többi helyen. Mert a többi helyen is baj van, csak az a különbség a zsidónegyed és a többi védett városrész között, hogy itt maradt a legtöbb épület az önkormányzat tulajdonában. Ezeket nem adták el korábban a lakóknak, most viszont eladták nagy befektetőknek Ezért itt történik a legtöbb durva változás és a továbbiakban is történni fog, mert a világörökségi törvény szerint csak 2014-re lesznek új kerületi szabályozási tervek. Mostantól 2014-ig minden folytatódhat változatlanul. Bár valóban, ahogy a magyar állam UNESCO-nak szóló ez évi jelentésében írta, a gazdasági válság miatt nem történt sok változás az utóbbi két évben, de mivel addig továbbra is folyamatosan adják ki az építési engedélyeket a meglévő törvénysértő tervek alapján, ezek bombaként robbannak majd, ha beindul a gazdaság,

Az új erzsébetvárosi önkormányzat ugyanúgy kiad engedélyeket, ahogy a korábbi tette?

Az önkormányzat nem adott ki túl sok új engedélyt, inkább a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az épületek nagy része műemlék.

Viszonylag keveset beszéltünk az itt lakókról. Az önkormányzat, illetve a korábbi polgármester sajtónak tett nyilatkozataiban az állt, hogy ők a lakosság érdekeit képviselik. Az Óvás! is ezeket az érdekeket próbálja képviselni?

Mi ilyet sose mondtunk. Biztos, hogy ezt szeretnénk, de ilyen kijelentéseket nem teszünk. A helyi lakos nem egy, hanem ezerféle. Van, aki rokonszenvezik velünk, támogat minket, és van, aki nem. A Nagydiófa utcaiakkal együttműködünk, együtt csinálunk mindent, annak az utcának a lakosait ilyen értelemben képviseljük, de lehetnek más utcák, más házak, ahol a lakók esetleg nem értenek egyet velünk.

Arról van tudomásuk, esetleg készültek felmérések, hogy a lakóknak milyen elképzeléseik vannak az épületekről, amiben laknak?

Említettem, hogy 2004-ben készítettem a főváros megbízásából egy tanulmányt, ami nagy vitát váltott ki. Ezután 2006-ban a főváros kiadott még egy hármas megbízást, az egyiket mi készítettük a város építészeti, kulturális megújulási lehetőségeiről. Ebben a rehabilitációs javaslatainkat mutattuk be. A másik egy szociológiai felmérés volt, amit az ELTE készített és a lakosság szempontjait összegezte. Ez utóbbi kutatási anyag azt mutatta ki, hogy az itt élő emberek többsége a környezet és a közlekedés állapotának javulását szeretné (persze az épületek rendbe hozásával együtt) és ragaszkodik ahhoz a helyhez, ahol lakik. Ez nemcsak itt volt kimutatható. Korábban én a Józsefváros középső, Körúton kívüli részével foglalkoztam, ahol sokkal rosszabb állapotok voltak és az emberek sokkal rosszabb körülmények között éltek – ez az a terület, amit most lebontottak a Szigony-projekt kapcsán – és az ottani szociológiai felmérések is azt mutatták, hogy a lakosság többsége, 60-70% akár, ragaszkodik ahhoz a helyhez, ahol él. Hiszen kialakulnak közösségek, hagyományok, kialakul, hogy ki hol vásárol, hova jár templomba vagy zsinagógába, iskolába, tehát sok minden. Az emberek szeretnek a megszokott környezetükben maradni, még rossz körülmények között is. Azok közül, akiket kiköltöztettek, sokan sírva mentek el, és persze akadtak olyanok is, akik szívesen, de kevesebben. Ez nagyon összetett dolog, minden épület és minden ember helyzete más. Érzékeny kérdés, ezért olyan nehéz és időigényes a rehabilitáció. Itt nem lehet azt mondani, hogy márpedig csak így lesz, csak így lehet csinálni, hanem minden esetet külön kell értékelni, minden helyzetben másképp kell viselkedni, más megoldást kell találni.

Az Óvás! Egyesület, illetve az Ön munkája is tulajdonképpen házról házra történő felméréseken és elképzeléseken alapul?

Az Óvás!, mint egyesület nem tud felméréseket végezni, ilyen szisztematikus munkákra nincs kapacitása. Az egyes tagok, ahogy említettem Ladányi Jánost vagy Kemény Máriát is, a munkájuk során végeztek felméréseket. Az én esetem is ilyen, hogy a tíz éves kutatómunkám csúszott össze az egyesület munkájával. Még nem is volt Óvás!, amikor nekem már komoly anyagaim voltak. Ez ilyen szempontból egy szerencsés véletlen, mert így szinte minden épületet ismerünk, ezért könnyen mozgunk ezen a területen. Ha egy épülettel történik valami, rögtön tudjuk, hogy miről van szó. Nagyon gyakran megkérnek, hogy segítsünk egy másik kerületben. Az nehezebb, mert nem vagyunk eleve tisztában a helyzettel, nem feltétlenül ismerjük a szabályozást, külön munkát jelent ezeknek utána járni, megismerni az épület történetét, stb..

Van a szervezetnek ezekre a külső munkákra is kapacitása? Vagy újabb embereket kell bevonni ahhoz, hogy bővíthesse a tevékenységét?

Jó lenne, csak nem olyan egyszerű. Ez egy nagyon naiv kérdés, ugyanis a munka rendkívül nagy időtöltést jelent, anélkül, hogy pénz járna érte, amit nem mindenki vállal. Nem úgy van, hogy szólok ennek vagy annak, és megcsinálja. Nem. Mindig kiderül, hogy ki az, akire lehet számítani, és ki az, akire nem. Egyébként, ha van valami nagyobb munka vagy projekt, mint amilyen volt az alternatív terv elkészítése, ami egy hosszú folyamat volt és állandó intenzív munka, akkor az Óvás! tagjai is pénzt kaptak érte, mert e-mögött például, a Soros Alapítvány támogatáából, volt pénz. Ha hat hónapig dolgozik valaki intenzíven egy terven, azt nem lehet ingyen csinálni. De a tanácsadást, utánanézést vagy azt, hogy most a Szigetre készülünk mindenki juttatás nélkül csinálja. Mi kis szervezet vagyunk, kicsi csapat, elsősorban a zsidónegyedre koncentrálunk, nem tudunk mindennel foglalkozni. Lehetne országos is a szervezetünk, mert ezek a problémák, amikkel mi szembenézünk, mindenhol léteznek, és nagyon hasonlóak. Például Jánoshalmán is van egy hasonló helyzet, amibe véletlenszerűen kerültünk bele, és próbáltunk segíteni, de mindenhol nem tudunk. Az a jó, ha különböző közösségek alakulnak és mindenki a saját területén fölvállalja azt, amit tud, amihez ért, amire képes. Persze vannak a nagyobb szervezetek, mint a Városvédő Egyesület, a Védegylet, a Levegő Munkacsoport, akikkel nagyon gyakran együtt dolgozunk, és akik akár az országos, vagy akár az egész főváros dolgait is föl tudják vállalni.

Ha egy ideális állapotot képzelnénk el, mi lenne az, amibe a zsidónegyednek kerülni kellene az Óvás! szerint?

Nagyon sok minden hiányzik. Az UNESCO is kérte a magyar államtól, hogy alakítson ki egy olyan támogatási rendszert, ahol előnyösebbé válik rendbe hozni egy épületet, mint újat építeni. Jelenleg a régi házak, lakások felújítása mögött nincs támogatási rendszer. Azokban az országokban, ahol rendbe hoztak régi történelmi negyedeket, ott ez létezett, létezik. A magyar állam sajnos még most sem ment el ebbe az irányba, bár az UNESCO-nak írt jelentéséből kiderül, hogy ezt szándékában áll majd valamikor megtenni, de továbbra sem jelölt meg időpontot. Persze e nélkül is lehet másképp gondolkodni és másképp cselekedni, de ez egy nagyon fontos lépés lenne. Mi mindenképpen rehabilitációban gondolkodunk. Abban, hogy a zsidónegyedben, ahol már annyi mindent tönkretettek, annyi embert akarata ellenére is elköltöztettek, nem szabad egyetlen egy házat sem lebontani, további lakókat erőszakosan elküldeni. Ilyenkor persze azt mondják, hogy mi mindent meg akarunk tartani. Nem. De már 30-40%-a hiányzik a régi épületeknek, és ami helyettük épült, az elfogadhatatlan. Van egy határ a történelmi negyedekben, amin tovább már nem szabad változtatni, mert akkor az nem történelmi többé és a védelem szónak sincs többé semmi értelme. Ezen kívül azt szeretnénk, hogy ne szabályozási tervek szülessenek, hanem először egy rehabilitációs program. Emellett addig is azt, hogy legalább azt a bizonyos 2005 óta létező kezelési tervet, annak megőrzési követelményeit figyelembevegyék. Ha 2005 óta betartotta volna a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a VI. és VII. kerület az engedélyezések során ezeket az elvárásokat, most nagyon elégedetten beszélgethetnénk az eredményekről. Az a paradox helyzet áll fenn, hogy törvénytelen a szabályozási terv, és az engedélyezések mégis törvényesek.

Az egyesület folyton harcban volt és van az önkormányzattal, az örökségvédelmi hivatallal, a kormánnyal. Civilnek lenni egyenlő harcban lenni?

Attól függ, hogy milyen a kormány vagy az önkormányzat. Civilnek lenni például azt jelenti, hogy a hivatalokban vagy a politikában elfogadotthoz képest más, frissebb, összetettebb módon nézni a világot. Sokszor a szakmai szemlélet is beszűkülhet. A civilek elvileg nincsenek benne abban a szakmai, szervezeti vagy állami struktúrában, ahol a dolgok eldőlnek, ahol a döntések nagyon gyakran megmerevednek. Nincsenek benne a különböző politikai-gazdasági érdekviszonyokban sem, ha igazán szabadok. Mi nem feltétlenül akarunk szembe menni valakivel. Ha az új önkormányzat vagy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal másképp fog gondolkodni és cselekedni, akkor akár partnerek is lehetünk. Csak akkor megyünk szembe, ha a döntéseik nem az értékőrző alapon történő megújulás irányába történnek és hatnak.

18/04/2011

Que devient le Quartier juif de Budapest ?

L'association ÓVÁS! de défense du Quartier juif de Budapest exprime sa plus grande inquiétude sur l'avenir de ce quartier.
Malgré les rapports rassurants destinés à anesthésier le Comité du Patrimoine mondial de l'UNESCO, l'État hongrois n'a pratiquement rien fait depuis avril 2008 (date du rapport de Michel Polge émettant un certain nombre de recommandations) pour protéger ce patrimoine.
On pourra lire sur le site du Patrimoine hongrois le rapport du 28 janvier 2011 de l'État hongrois téléchargeable en langues hongroise et anglaise.
L'association ÓVÁS! a adressé à l'UNESCO le 15 avril 2011, un rapport très détaillé, répondant point par point aux déclarations lénifiantes de l'État hongrois. Ce rapport peut être téléchargé en langue hongroise et en langue anglaise.

La 35ème et prochaine session du Comité du Patrimoine mondial de l'UNESCO se tiendra à Paris du 19 au 29 juin 2011 et examinera entre autres dossiers l'état de conservation du patrimoine de Budapest. Espérons qu'il saura être vigilant et exercera les pressions nécessaires pour que l'État hongrois assure la sauvegarde d'un patrimoine inestimable.

12/04/2011

Conférence de presse de l'association Óvás! jeudi 14 avril 2011 à 11 heures au Mika Tivadar Mulató

patrimoine, urbanisme

Toujours pas de loi de protection du Patrimoine.
Les autorisations illégales d'urbanisme de démolir ou construire se poursuivent.
L'État hongrois a remis à l'UNESCO un rapport vide de tout contenu.
Disposons-nous de tellement de temps ?

Les sujets de la conférence de presse :
Que s'est-il passé depuis deux ans dans l'Ancien quartier juif ?
Quel est le contenu du rapport sur la conservation remis à l'UNESCO ?
Ce qui a été réalisé parmi les exigences de l'UNESCO et ce qui ne l'a pas été
Pourquoi les nouvelles autorisations d'urbanisme sont-elles continuellement illégales ?
De quoi parle le compte rendu à l'UNESCO de l'association Óvás!

Association Óvás! et Association Szyndikátus

28/01/2011

Mi lesz a sorsa az Akácos-udvarnak? Tudósítás a Belső-Erzsébetvárosból

Úgy tűnik, minden folytatódik tovább.
Amit Hunvald György vezetése alatt az előző önkormányzat előkészített, az időzített bombaként működik.

Az Akácfa utca 61. bontási-építési engedélye és a VII. kerületi önkormányzat ehhez kapcsolódó szindikátusi szerződése is egy ilyen eset. Ezek szerint a Pollack Mihály által tervezett földszintes műemlék épület fele elbontásra kerülne és helyére, valamint egy szomszédos háztól (Király utca 57, műemlék) hozzácsatolt kert területének egy részét felhasználva 8 emeletes társasház épülne 40 lakással, kétszintes mély-parkolóval.

A KÖH 2008-ban ezt a műemlék esetében elfogadhatatlan tervet elfogadta (a műemléki törvény például tiltja a műemlékek bontását, ezt csak három esetben engedi. Itt viszont egyik eset sem áll fenn). Ezek szerint csak az utcai oldalon megtartott földszintes részt használnák a továbbiakban nyugdíjasok napközi otthonaként,  az eredeti udvar nagyobbik felében, az elbontott rész helyén elhelyezett 40 lakásos társasház mély-parkolóját ezen keresztül közelítenék meg. A hátsó hozzácsatolt kert egy részét is elfoglalná az új 8 emeletes épület valamint az épület kontúrján is  túlnyúló mély-parkoló. A jelentős fákkal benőtt kert fáinak így min. 1/3-t vagy felét kivágnák.

A 2008-ban a KÖH által kiadott elsőfokú engedélyt három szomszédos ház lakói ügyfélként megfellebbezték. Ezzel párhuzamosan az ÓVÁS! Egyesület ügyféli bejelentkezését a KÖH elutasította.
Kis változtatásokkal a tervet a KÖH 2010. december 23-án, másodfokon újra elfogadta. Most a háromból, két ház lakói bírósághoz fordulnak.

Az új polgármester a lakóknak ígéretet tett, hogy ezt az építkezést leállítja, és változatlan formában megtartják a műemlék épületet, a körbeépített hangulatos fákkal beültetett udvart, az öregek napközi otthona számára ideális helyet.
Eközben a 2001. január 26. közgyűlés 8. napirendi pontja olyan módon tárgyalta volna az Akácfa 61.-t, ami megerősítette volna az örökölt helyzetet, mondván, hogy bár nem értenek egyet vele, nincs mit tenni.
A dolog szépséghibája mindezen túl, hogy az új polgármester, Vattamány Zsolt feljelentést tett ebben az ügyben az ügyészségen sikkasztás gyanúja miatt, de a vizsgálat még nem zárult le. Itt valóban meg lehetne mutatni, hogy a Hunvald által elkezdett dolgokat nem folytatják, mert ebben az esetben az önkormányzat is tulajdonos maradt, sőt feljelentést is tett. Az előterjesztés mégsem erről szólt. Sajnos a KÖH hozzájárulása az elfogadhatatlan, törvénytelen helyzethez nem segíti az önkormányzatot.

Január 24-én délután 3-kor a lakók az ügyvédjük kíséretében valamint a Szindikátus Egyesület és a Nagydiófa utcaiak képviselői találkoztak a polgármesterrel.
Ennek eredményeként ígéretet kaptak, hogy ezt a témát meggondolásra leveszik a napirendről. A polgármester betartotta szavát.
A veszélyhelyzet azonban továbbra is fennáll, de időt nyertünk.

2011. január 27.                                                                                               ÓVÁS! Egyesület

 

Részlet a Budáné Juhász Katalin által írt „Utak, utcák, terek és épületek Erzsébetvárosban” című könyvből, melyet az Erzsébetvárosi önkormányzat adott ki 2004-ben



Az Akácfa utca 61. A házat Pollach Mihály építette, akinek a nevét a Nemzeti Múze-um fémjelzi. Jó, hogy itt van 150 éve ez a ház, sokunk örömére.

 

Az Akácfa utca 61. földszintes ház. Hogy került ide ebbe a belvárosi utcába egy falusi ház -kérdezhetné valaki. A házat Pollack Mihály építette,akinek nevét a Nemzeti Múzeum (1846)fémjelzi. Jó,hogy itt van ez a ház,több mint 150 éve sokunk örömére. Az építtető Eichhorn Ferdinánd volt. 21 év elteltével is Pollack bővítette a házat,udvari tol- dalékkal. Ekkor már Wohltran János rendelte meg az építést. Ma Szociális Szolgáltató Köz- pont muködik a házban. A felújított épület a XXI. században is jól megfelel céljainak. Az alag- sori helyiségekben kiállításokat rendeznek,a ház udvarán pedig nyaranta színházi előadásokat tartanak. Ez az "Akácos udvar " belopta magát az erzsébetvárosiak és a fővárosiak szívébe

 

 

 Az Akácfa utca 61-ben ma Szociális Szolgáltató Központ működik. A ház Akácos udvara.

 

 

01/12/2010

L’affaire Hunvald: de mal en pire

"Le 9 novembre dernier, le Parquet central a accusé György Hunvald, ancien maire socialiste du VIIe arrondissement, György Gál, ancien conseiller municipal du SZDSZ, et leurs 23 complices d’escroquerie et autres délits. D’après le communiqué du Parquet, M. Hunvald et ses complices sont accusés de fraude dans leur gestion des finances publiques et d’être impliqués dans plusieurs affaires immobilières à Erzsébetváros." La suite sur le Journal francophone de Budapest

Rappelons que le site Sauvez Budapest est consacré à la bataille engagée pour la défense du Quartier juif de Budapest (Erzsébetváros) et a rendu compte tout au long de ces dernières années des épisodes politico-financiers de cette formidable affaire de corruption qui a abouti à la destruction d'une bonne partie d'un patrimoine culturel mondial de très grande valeur.

06/07/2010

Bruno Bourel - Exposition de photographies du 8 juillet au 15 août 2010 à Budapest Synagogue de la rue Rumbach Sebestyén

meghívó-1.jpg

INVITATION
Le Musée juif de Hongrie et l'Institut français de Budapest ont le plaisir de vous inviter à l'exposition de photographies dans la synagogue de la rue Rumbach. Les photos visent à présenter la vie quotidienne d'une communauté habitant le cœur même de la métropole et la diversification des cultures juives hongroises actuelles. Le visiteur y trouvera des endroits bien connus, sans toujours reconnaitre ce qui s'y passe.
Les photos de Bruno Bourel sont accompagnées des mots - en vers et en prose - de Péter Závada.

Ces photos représentant le sacrificateur et le superviseur casher, un grand chantre ou un cercueil de bois sont à coup sûr les photos noir et blanc les plus chamarrées que j’aie jamais vues.

En noir et blanc comme le rêve d’un chien–loup. Telle est la couleur de la tristesse des peintres de passages cloutés.
Nous sommes tous sensibles à la lumière. Ce n'est que la façon qui diffère. Ceux-ci de cette façon, ceux-là d’une autre.

Péter Závada

L'exposition sera inaugurée par l'architecte Anna Perczel à 18 heures,
le 8 Juillet 2010 dans la Synagogue 11 rue Rumbach Sebestyén

Bruno Bourel.jpg

09:53 Publié dans urbanisme | Lien permanent | Commentaires (0) | Tags : photographie

10/05/2010

Le quartier juif de Budapest s'efforce de conserver son âme : un article paru dans La Croix

Les projets de rénovation immobilière mettent en danger le quartier juif. Une association tente de faire classer les bâtiments, alors que l’endroit attire de plus en plus de touristes.

Sur un des murs extérieurs de la grande synagogue de Budapest, une plaque signale : « Ici se trouvait la maison natale de Theodor Herzl. » Journaliste et écrivain juif, il fut le fondateur du mouvement sioniste. Il est donc né ici, au centre de Budapest, le 2 mai 1860, à quelques mètres de la plus grande synagogue d’Europe, qui attire aujourd’hui de nombreux touristes. Mais, en dehors de cette plaque, il se trouve peu de témoignages de l’enfance hongroise de l’auteur de L’État juif. Il faut dire que Theodor Herzl a ensuite étudié à Vienne, puis écrit ses livres en allemand.

Derrière la synagogue, toutefois, un passage porte son nom. Mais il est en ce moment fermé, vide, entouré de bâches de chantier. Tout le passage doit subir une rénovation qui est en même temps une très juteuse opération immobilière, conduite par un groupe immobilier espagnol. Une pancarte accrochée à la façade invite à s’inscrire pour acheter un des futurs « appartements de luxe » qui trouveront bientôt place ici. Le sol doit être creusé pour créer des parkings. Les jardins intérieurs doivent disparaître pour laisser place à des boutiques. Le nombre d’étages doit augmenter. Et ce qui était un passage à l’atmosphère typique du quartier juif de Budapest doit désormais laisser la place à des cages d’escaliers avec ascenseurs et digicodes.

Tout le quartier autour de la grande synagogue de Budapest fait ainsi l’objet d’une multitude de projets immobiliers. Dans le quartier juif de Budapest. L’association Ovas se bat pour conserver l’âme de ces lieux face aux projets immobiliers.

Tout le quartier autour de la grande synagogue de Budapest fait ainsi l’objet d’une multitude de projets immobiliers. La crise économique qui a durement frappé la Hongrie en a gelé un certain nombre. Les chantiers sont à l’arrêt. Des immeubles entiers, déjà terminés, sont vides. Les pancartes annonçant « Kiado » (à louer) ou « Elado » (à vendre) sont partout. Mais les promoteurs n’attendent qu’un frémissement du marché pour reprendre les travaux.

Face à ces projets, des artistes, des architectes, des intellectuels se mobilisent pour tenter de préserver le patrimoine architectural exceptionnel de ces quelques dizaines de rues. Regroupés au sein de l’association Ovas, un terme qui signifie à la fois « protection » et « protestation », ils constatent toute la difficulté à sensibiliser les autorités municipales. « Des dizaines de maisons ont été vendues et vidées de leurs habitants. Les contrats précisent que si les habitants partent, l’immeuble peut être démoli. En principe, les habitants actuels auraient le droit de rester. Mais personne ne les informe. La mairie ne programme aucuns travaux. Les immeubles se dégradent, et l’on pousse les gens au départ… », regrette Anna Perczel, urbaniste et présidente de l’association Ovas. L’association a lancé des pétitions, organisé des visites, sensibilisé l’Unesco.

Anna nous conduit dans le dédale des cours qui communiquent, nous montre les bains rituels, le marché, et les trois synagogues, dont l’une, dans le style Art nouveau, abrite aujourd’hui une communauté juive ultra-orthodoxe. Durant la guerre, le quartier fut transformé en ghetto. À l’époque, il a échappé aux destructions. Fait de jardins installés dans le moindre recoin, de galeries courant le long des façades, l’endroit conserve une ambiance particulière. « Et tout cela doit disparaître pour laisser place à des parkings… », s’agace l’urbaniste.

Aujourd’hui, la Hongrie reste mal à l’aise avec son passé juif. Au cours de la récente campagne électorale, on a vu refleurir des attaques antisémites. L’extrême droite a fait un score de 17 %, guidée par un jeune chef, Vona Gabor, qui se vantait à chacun de ses meetings de « ne pas avoir de rabbin parmi ses amis ». La Hongrie, durant la Seconde Guerre mondiale, était dirigée par le régent Horthy qui avait choisi de soutenir l’Allemagne nazie. Puis, à la toute fin de la guerre, un parti nazi hongrois, les Croix fléchées, a déposé Horthy et organisé la déportation massive des juifs hongrois, avec l’aide des nazis. Cette histoire reste mal connue des Hongrois. « Nous n’avons jamais appris la véritable histoire de notre pays à l’école, constate l’écrivain et documentariste juif hongrois Andras Kepes. Toute la présentation du passé était faite selon le prisme de l’idéologie, ce qui fait que les Hongrois ont tous une vision différente de ces événements, selon leur histoire familiale. » Ovas refuse pourtant de lier son combat à celui contre le retour de l’antisémitisme. « Nous agissons d’abord au nom de la préservation du patrimoine », précise Anna Perczel, elle aussi juive hongroise. Mais cette idée semble encore une notion nouvelle en Hongrie. L’association est donc toujours engagée dans une course de vitesse avec les promoteurs. Elle a obtenu le gel de quelques projets après le classement d’immeubles. Une fois classé, un immeuble ne peut plus être démoli et doit être rénové. Des cafés alternatifs se sont installés dans ces immeubles à l’abandon où les travaux sont devenus impossibles. Le quartier retrouve un peu de son caractère bohème.

Pourtant, ce n’est pas l’association qui a porté le coup le plus dur à la spéculation immobilière. Au 15 de la rue Kiraly, l’artère principale du quartier, s’élève un immeuble en piteux état, mais dont les vastes cages d’escalier témoignent d’un riche passé. C’est là que la bataille principale a eu lieu. Parmi les occupants de l’immeuble se trouve un avocat. Il n’a pas voulu quitter son appartement, comme l’ont fait de nombreux habitants, poussés au départ. Il a pu démontrer une série de malversations auxquelles le maire du 7e arrondissement de Budapest était mêlé. Il est apparu que de nombreux immeubles démolis avaient été vendus à bas prix à des sociétés contrôlées par des proches du maire. L’élu est aujourd’hui en prison et attend d’être jugé pour détournement de fonds. Mais le plan général de rénovation du quartier n’a pas été remis en question.

Le hasard fait de cet immeuble un endroit symbolique pour une tout autre raison. Au fond de la cour s’élève un mur de brique. C’est le dernier pan de mur du ghetto encore debout. Or, au plus fort de la frénésie de travaux, ce pan de mur fut démoli, il y a un an. Puis, devant le scandale soulevé par cette destruction, ce pan de mur a dû être reconstruit à l’identique. Une plaque y a désormais été placée. Et l’endroit est devenu un lieu de mémoire.

Le bon côté de ces scandales immobiliers à répétition, c’est qu’ils ont attiré l’attention sur ce quartier, autrefois délaissé. Les Hongrois, mais aussi les touristes étrangers s’y intéressent. Des livres paraissent, des restaurants juifs ouvrent. De nombreux descendants de familles juives hongroises viennent flâner dans ces rues, à la recherche de ce qui fut l’ambiance d’avant-guerre, à l’époque où les juifs hongrois formaient une communauté riche, puissante et bien intégrée, avant que le ciel ne leur tombe sur la tête. Cet afflux de touristes est peut-être ce qui contribuera le plus à sauver le quartier.

ALAIN GUILLEMOLES

 

REPERES

Les juifs hongrois

* Situé dans le 7e arrondissement de Budapest, près de l’Opéra, le quartier juif de Budapest s’est développé au XVIIIe siècle, après que l’édit de tolérance de Joseph II, en 1783, eut donné le droit aux juifs de s’installer à l’intérieur des murs de la ville.

* Durant la Seconde Guerre mondiale, 70 000 juifs ont été détenus dans ce quartier, devenu un ghetto. Six cent mille juifs hongrois sont morts en déportation.

* La grande synagogue de la rue Dohany peut accueillir 3 000 personnes. Elle a été réalisée au XIXe siècle. Elle est l’oeuvre de l’architecte viennois Ludwig Forster et surprend par son inspiration à la fois maure et byzantine.

* La communauté juive de Hongrie demeure une des plus importante d’Europe, forte de 50 000 à 150 000 personnes, selon les estimations.

Article paru dans le quotidien La Croix daté du 30 avril 2010
Publié avec l'aimable autorisation d'Alain Guillemoles

03/05/2010

Le quartier juif de Budapest s'efforce de conserver son âme

La Croix.JPG
Un article paru dans le quotidien La Croix daté du 30 avril 2010

04/03/2010

Pose d'une plaque en souvenir du mur du ghetto de Budapest le 10 mars 2010 à 11 h au 15, rue Király

meghívó, magyar.JPG
Március 10-én 11 órakor emléktáblát helyezünk el a Király utca 15. homlokzatán és a belső udvarát határoló, 2006-ban lebontott, majd a nemzetközi botrány hatására visszaépített, egykori gettóhatárt jelentő kőfalon.. Ugyanaznap este 8-kor a Spinoza kávéház színháztermében levetítjük azt a filmet, ami 2005-ben készült az évtizedeken keresztül zárva tartott Rumbach Sebetyén utcai romos zsinagógában az ÓVÁS! által rendezett koncertről.
Az avató beszédet  Komoróczy Géza mondja, a filmvetítés előtt Klein Rudolf beszél.

Mindenkit szeretettel vár a meghívón jelzett mindkét eseményre. az ÓVÁS! Egyesület

09:52 Publié dans urbanisme | Lien permanent | Commentaires (0) | Tags : patrimoine

01/02/2010

Hunvald: "Hosszabb ideig itt leszek, mert ez az érdeke mindenkinek" - Hunvald "Je serai là encore longtemps car c'est l'intérêt de tous."

Une interview de György Hunvald, en détention préventive depuis bientôt un an sous présomption de différents chefs d'inculpation.

"Sokaknak jobb egy Hunvald György előzetesben, mint szabadon, mert úgy meg tudná cáfolni az ellene felhozott vádakat - állította lapunknak a csaknem egy éve előzetesben lévő erzsébetvárosi polgármester. Hunvald György ezért arra számít, hogy hosszabb időt kell még a rácsok mögött töltenie.

- Utolsó, még szabadlábon adott interjújában azt mondta, nincs ügy. Lassan egy éve van előzetes letartóztatásban, ma is így gondolja?

- Pontosan 352 napja vettek őrizetbe. (Az interjú múlt kedden készült - a szerk.) Amikor az ember ilyen helyzetbe kerül, számolgatja a napokat. De ma is az a véleményem, mint akkor. Remélem, a bírósági tárgyaláson is bebizonyosodik, hogy
nincs ügy. Azért is nehéz a helyzetem, mert az ügyészség sok hangzatos
kijelentést tesz, s ezek ellen nem tudok védekezni a nyilvánosság előtt. Sokáig el voltam zárva a médiától is, kilenc hónap után szólalhattam meg először." La suite de l'interview de György Hunvald en hongrois sur Népszava du 1er février 2010